Fun Run 2011

Remek napon vagyunk túl, feltöltődve. Köszönhető ez magának a lehetőségnek, hogy bekerülhettünk a szervezetek közé, akikért lehetett futni. De talán még nagyobb mértékben köszönhető ez azoknak, akik nem családtagjaink és mégis tudnak önzetlenül adni. Akik unszolás nélkül, csak úgy maguktól eljönnek. Futnak, gyereket és kutyát őriznek, vizet osztanak, sérült gyerekeket hoznak, hogy velünk élvezhessék a napot és még sorolhatnám.

Ugyanakkor ami engem a mai napon a leginkább meghatott és megerősített, az a saját fiam ereje, lelkesedése és kitartása. Ahogy örömmel bújt ismét az Újpesti mezbe (hiszen most már ez az ő "hivatalos" sportpólója), ahogy izgult és türelmetlenkedett, mert már nagyon várta a kezdést. No és az ahogy nekiindult és végighajrázta a teljes távot, hogy valóban az elsők között érhessen be. Persze picit csaltunk, hiszen Misko futóbringával vágott neki a távnak és apja az elején még abban sem volt egészen biztos, hogy 1 km-t békés tempóban végig gurulja. Nos, megtette, teljes gázzal. A látvány hátulról - én Jónást tolva futottam utánuk -, életveszélyes imbolygásnak tűnt néha, bár benne nyilván megvolt a koordinációs tudat és az érzés, hogy mi a maximális gurulható sebesség. Olyan gyors volt, hogy minket Bodzástul, babakocsistul lazán hátrahagyott, apja pedig biztonsági megfontolásból, tempót tartva loholta ki a lelkét mellette. :)

Jónás békésen, csacsiját szorongatva tűrt vagy szórakozott; nem is tudom hogy érezte magát, talán majd a hivatalos fotókból kiderül, hogy kacag-e vagy falfehér, én hátulról, tolva, nem láttam. Bodza kicsit kitikkadva a hőségtől kényelmesen kocogott és villantott nyelvet a kameráknak.

Tehát van mit tanulnom a saját gyermekemtől. Nekem sosem volt ilyen kitartásom. De talán nem véletlenül kaptam ezt a feladatot. A sors úgy hozta, össze kell kapnom magam és ki kell tartanom a végsőkön túl is. S ha eddig nem tudtam volna mi a dolgom, akkor most jelentősen leegyszerűsödött: le kell másolnom Misko hozzáállását a dolgokhoz. Azt, ahogy ma nekivágott és lankadatlan lelkesedéssel vágtatott a célba. Azt ahogy feltöltődött egy ilyen délelőttől, pedig neki a jó része tényleg unalmas volt, túl sok várakozással.

Tanulságos nap volt a mai alapítványi szempontból is. Bár még nem tudjuk a végeredményt, de egyelőre úgy sejtem, hogy ráfizetéses vagy éppen nullszaldós lehetett az esemény annak ellenére, hogy úgy érzem azért adtunk a reklámnak. Persze marketing szempontból nyilván nem volt tökéletes a stratégia és nem elég az FB oldalra helyezni a hangsúlyt. Már csak azért sem, mert a FB oldalon, az eseményre bejelentkezettek száma 52 volt és ebből 14-en voltak valóban ott. :/ Viszont mindenből tanul az ember, jövőre majd ezt is lehet okosabban csinálni!