2012. április 24., kedd

Humán teszten a megújult SMT C1100

Az elmúlt négy év során mindenféle arckifejezést kiváltott már belőlem az utrofin. Egyfelől remek az alapkoncepció, az hogy a disztrifinhoz nagyon hasonló molekulával próbáljuk meg betömni a sejthártyán lévő folytonossági hiányokat. Jónak tartom azt is, hogy az utrofinserkentést többféle módon is megközelítik a kutatók (biglikán vs. SMT C1100). Ugyanakkor kicsit meghaltam lélekben, amikor 2010-ben megtorpantak a kutatások, mert nem volt megfelelő a vérben mérhető koncentráció. Pedig az akkor már klinikai próba volt.

Decemberben Kay Davies már arról beszélt, hogy látja a fényt az algút végén és beigérte, hogy az év végére már humánteszt eredményeket fog felmutatni megújított utrofinjával, amely szerinte jobban szívódik majd fel. Persze örült a szívünk és vártuk a fejleményeket, ami öt hónapot váratt magára és tessék, most bejelentették, hogy (újra)elindult:
http://www.sys-con.com/node/2259613
Ezt a kutatás az oxfordi Summit PLC-től inult, majd erőegyesítés történt a kaliforniai BioMarinnal, ami rosszul végződött, hiszen az egészségeseken tesztel mennyiség nem érte el célját. Most, a magára maradt Summit anyagilag megerősödve az újabb körre, vág bele ismét a klinikai fázisba. Őszintén remélem nagyobb sikerrel!

Na most akkor hol is tartunk?
Klinikai I. fázisnál, ahol az egészségeseken tesztelik a hatást. Vagyis még mindig hosszú az, de legalább épp nem ácsorgunk, hanem megy a szekér.


A képen Davies és csapata, akiket most az amerikai MDA tol éppen előre a túlélős háborúban.

2 megjegyzés:

Névtelen írta...

Kedves Andrea!


és egy másik kutatás:

http://www.origo.hu/egeszseg/20120419-tudomanyos-attorest-hozhat-a-magyar-felfedezes-cukorbetegseg-inzulin.html

kívánom, hogy sikerüljön

és egy nem túl jól sikerült riport a témában, de egy-két adalék; talán tényleg jó úton halad a kutatás és biztatóak az eredmények

http://mno.hu/rajatszas

Üdvözlettel,

Ilona

LAW írta...

Köszönöm a linkeket! :)