Tehát a hétfő lett az utolsó napunk, amelyet kezelés után egy ABC-nek adott interjúval zártunk le (werk itt). Ez alapvetően nem rólunk szólt, hanem egy másik Duchennes fiúról, akivel mi is megismerkedtünk. Paul három hónapja került kerekesszékbe és nagyon szeretne ismét lábra állni. A cél az, hogy két hét VECTTOR terápia után ezt valóban meg is tudja tenni.
Az első negatív impulzushullámok után tényleg pozitívba billent a mérleg nyelve az eltöltött néhány nap alatt, de ez megint egy olyan dolog, ami nekem túlságosan a populáris szenzációkergetésbe hajrázza ezt az egész történetet. Nekem ez nem jön be. Ettől persze még valóban sikerülhet Paulnak, amit szívből kívánok is. S ha Miskonak is lesz egy "no name" orvos által összehozott szerkezettől ténylegesen bizonyítható fejlődési eredménye, akkor arról is fog tudni a világ és meg fogják ismerni dr. Rhodes nevét általunk is. De szeretném elkerülni azt, hogy szülői lelkesedésre belefussunk a placebó hatásba vagy azt, hogy elveszítsük objektivitásunkat és azt szajkózzam, hogy "puhább a vádli". Ez nekem nem elég tudományos.
Azt gondolom, hogy ha fél év múlva megismételjük az MRI vizsgálatot, akkor jó lenne majd azt látni, hogy eltolódtak az arányok ami az izom-, a zsír- és a kötőszövetet illeti.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése