Ma több dolgot is csináltunk, pl. elmentünk úttörővasutazni a barátainkkal. A gyerekes program ellenére Miso nem volt kirobbanó formában, azt hiszem a hirtelen jött nyirkos hideg csenedsitette le ennyire. Egyszer végigsétált Hannával egy imbolygó játszóalkalmatosságon, de végül is a hegyről lefele menet pityergős hangon mutogatta a kezét, hogy "hideg-hideg", s miután kivételesen nem ellenkezett kesztyűfelvevésen így az útt hátralevő részében kivörösödött orrát lógatva zötykölődött apja hátán az állomásig.
Kis szunyókálás után a dédszülőknél hamar magához tért a meleg leves illatára. Természetesen nem kellett kétszer mondani, hogy egyen, így villámgyorsan burkolva a tányéron levő tételeket osztotta a feladatokat: husi, pumpi (krumpli), inni.
A könnyesre nevetem magam rész csak eztán következett, amikoris az ifjúúr bevégezvén az ebédet wc-re indult. S mivel ezúttal nem volt szűkítő a deszkán, belém kapaszkodva koncentrált nagyon, közben égnek meresztette mutatóujját és vörösödve mondta, hogy "várjá, várjá", aztán kisvártatva elernyedt és kitisztult arccal közölte, hogy "kész".
Mostanában tényleg minden nap van valami, amin mosolyogni lehet...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése