2008. november 10., hétfő

Szeretem nap

Az rendben is van, hogy Miso egyre többet beszél. Eddig általában az volt a jellemző, hogy számára ismert tárgyakat, személyeket megnevezett, ezeket pedig egy-egy igével tarkította. Most viszont rátört a szeretetkimutatás.Ez úgy kezdődött, hogy pár napja egyszercsak átölelte a Bodzát és elkezde mondogatni, hogy "sejetem". Ma viszont mindenkit utólért ez: nagyit, kutyát, de legfőképpen Lédát.
Történt ugyanis, hogy a gekkós játék közben Miso egyszercsak konkrétan letámadta a Lédát, kihasználva, hogy az a földön hempergőzik. Nyakon ragadta ölelgetőleg és hangosan kántálta, hogy "sejetem". Tisztes szerelmi vallomás ez egy másfélévestől, főképp, hogy egy rendesebb lánykérés kerekedett belőle, mert a Misot ezek után semmi nem kötötte le, csak kántált és Lédaölelgetett, ahol csak érte és amikor az ifjú hölgy apukájához menekült, akkor az én kisfiam a lányos szülő szemébe mondta többször is, igen határozottan, hogy márpedig "sejetem". Az ilyen komoly elszámtságot nem illik kinevetni, de végül persze mindenki nagyokat nevetett és minthogy ifjúúrnál ez a produkció egyik siker-mércéje, így egyre jobban belehergelte magát a kb. fél órás produkcióba.
:D

Nincsenek megjegyzések: