2010. február 26., péntek

Cossu beígérte az első humánteszteket

Na ez az a hír, aminek igazán tudok örülni!!!
Persze tudom, hogy attól, mert DMD-s gyerkőcökön fognak tesztelni őssejteket még nem jelenti egyértelműen, hogy valóban ez lesz a megoldás és hogy sikeres lesz. Azzal is tisztában vagyok, hogy ez a teszt a gyerekek számára nem lesz veszélytelen, mert komoly immunszupresszió mellett fog zajlani. De számomra mégis ez az első igazán reményteljes lehetőség, mert ha ez működne, akkor talán éppen az őssejtbeültetés lenne az első olyan megoldás, amely valóban a megoldás kulcsát jelentené és nem csak zárolajozásként hatna, addig, amíg valalki, valahol kitalál valamit.

A terv az, hogy 2011-ben 3 gyerkőc részvételével elindul a "normál" őssejtes (csontvelőből vagy köldökzsinórból kinyert) kipróbálás. Harminc, 6-9 éves, jó klinikai állapotban lévő, járóképes duchennes fiú közül fognak szelektálni annak fényében, hogy van-e a családban megfelelő HLA-donor (egészséges fiútestvér vagy nem hordozó lánytestvér, aki nem fog kiváltani kedvezőtlen immunválaszt). Ha az év során minden megfelelően alakul, akkor 2012-ben a kutatást kiterjesztik több, idősebb és más disztrófiás megbetegedésben szenvedő páciensre is. Persze logisztikai és gazdasági okok miatt nem többszázas nagyságrendben kell gondolkodni, a számok attól is függnek majd, hogy más klinikai kutatóközpontoknál adottak lesznek-e a feltételek és el tudják-e sajátítani a technikát.

A hírhez linket nem tudok prezentálni, mert az info e-mailben érkezett a professzortól.

10 megjegyzés:

izsomelcsi írta...

Ez tényleg jó hír!!!Tudom,hogy nem veszélytelen,de Zsocit szívesen alávetném a kísérletnek,nálunk egyik lány sem hordozó.minden nap azért imádkozok,hogy végre legyen megoldás a mi kis csodagyerekeinknek!!!
Puszi

LAW írta...

megoldás lesz, ezt 1xűen tudom.

persze nekem is megfordult a fejemben, hogy jó lenne, ha miso is bekerülhetne a kutatásba (el is tároltatom a ketteske köldökzsinórját), de egyelőre úgy tűnik, hogy nem esünk bele a karegóriába (ill. amúgyis megvolt már a kiválasztás).

Endogén opiát írta...

Szia,
én a Casa-s bejegyzéseket szeretném kommentálni, azért itt, mert nem tudom, visszamenőleg nézed-e a commenteket.

Az első Casa-látogatásról, és hogy az entitások pótolják-e a hiányzó génszakaszt, rögtön Pető (a Pető intézetes) jutott eszembe, aki a gerincvelő sérültek gyógyítása kapcsán mondta, hogy persze, könnyebb a dolog, ha van idegrost, de ha nincs, azért az akarat akkor is átmegy valahogy. (És ő aztán tudta, mit beszél...)

A későbbi Casa-s élményekről, hogy nehéz egy nem vallásosnak hinni: mikor én attól félek, vajon megvan-e az a bizonyos mustármagnyi hitem, ami a minimálisan "előírt" (a kis pöttynyi hit, amiből hatalmas fa nő ki), oda lyukadok ki, hogy csakis ez lehet a magyarázat arra, hogy imádkozom (merthogy ha nem hinnék, nem tenném). Szóval vallásosság ide vagy oda, ha ott voltál, akkor biztos hittél, ha csak mustármagnyira is. (Lehet, hogy erre is igaz: ha az ember nem vallásos, azért az akarat mégis átmegy valahogy?)

Lina

LAW írta...

szia,

olvasom, mert kapok róla értesítést. :)

ha nem lenne mustármag, nem utaztunk volna már kétx is.
de azért egy hívőnek ez 1xűbb, mint a magam fajta bioszalapú materialistának.
ez úgy van, hgoy odamegyünk és utálom és baromságnak tartom. aztán meg történnek dolgok, ami kifordítja a normál gondolkodásmenetemet, mert pl. szemem előtt hazuttolja meg magát a fizika.

Kriszti írta...

Hogy vagytok? Miért nem írsz?

LAW írta...

1. soká nem volt gépem (most is kölcsönjószággal operálok)
2. kórházi dekkolás is volt, meg több hetes stabil fekvés, úgy pedig mindent nehezebb
3. meg hát mosmá baromira terhes vagyok ám... :D

(a másik blogra azért írtam picit)

Kriszti írta...

Akkor jó. :) Megnyugodtam. Aggódós típus vagyok. :) :) Kórház Neked vagy Miskonak? Melyik a másik bogod? Sajna nem tudom :(

Kriszti írta...

Megvan! :)

LAW írta...

teheccséges ;)

Névtelen írta...

mán én is aggódtam picinykét, hogy mi lehet veletek.. ejnye.

tessényik.
39+1 aszondjákfijú