2008. március 7., péntek

Akupunktúra

Nagyon titokzatosan indult a történet és a végére semmivel sem lett világosabb. Időpontot egyeztettünk Doktor Simonnal. Ennyit tudtunk róla a telefonszámán kívül, no meg azt, hogy az egyik barátunkat valami gyógyíthatatlan betegségből úgy helyre tette, hogy azóta is orvosi csoda.
Az ember ritkán lát Budapesten kipás orvos, szakadt köpenyben egy II. kerületi földszinti rendelőcskében. Bemutatkozásnál kiderül, hogy a másik neve Móricz, de még most sem tudom, hogy a kereszt vagy a vezeték neve ez.
Furcsákat kérdezett emésztésről, vizelet színéről. Kicsit rázta a fejét, ifjú kollégájára nézet (úgy tippelem homeopátiás szakember lehet), aztán ránk és azt mondta, hogy ő tulajdon képpen hamarosan évekre elutazik. Olyan valaki kell nekünk egyébként is, aki a szkma igazi "nagyöregjének" számít. Egészen addig nem mutatkozott segítőkésznek, míg a Gergő el nem kezdett mesélni a jeruzsálemi évekről és megfakult héber tudásáról... :) tipikus. Aztán csak annyit akadékoskodott, hogy szerinte az aki ehhez ért kínában van és csak kínaiul beszél. Mi pedig szépen meggyőztük, hogy utazunk és szerzünk tolmácsot, ha ez a megoldás.
Azt reméljük utánajár a dolognak.

2 megjegyzés:

Asi.Feri írta...

Az akupunturát én már akkor ki próbáltam mikor még Magyarországon tiltották és üldözték.
Az eredmény nálam semmi a doki gazdagodott.

Asi.

Andibubu írta...

Most Kínában keressük a téma megfelelő szaktekintélyét, mert ellentétben a Te orvosoddal, a mienk nem kért pénzt, viszont azt elmondta, hogy ha lesz is valaki, aki érdemben hozzá tud szólni a témához, akkor az leginkább távolkeleten keresendő.