2008. december 24., szerda

A találkozás

Reggel nagyon korán kellett kelnünk. Ez legfőképpen apát és fiát viselte meg. 7.30-kor már a Casa-ban voltunk és a kicsit hosszúra nyúlt bevezetés után az un. "first line" sorában araszolva megpillantottuk Joaot, akinek a mellette álló segédje odamormolta, hogy "disztrofia muscular", mire az szemvillanás alatt bemondta, hogy kettőkor műtét. Kifele menet még leültünk meditálni egy kicsit, aztán tájékoztattak a további ügymenetről.
Andor (itt élő magyar helper) nagyon korrektül elmond mindet, ha kell többször is, így pontosan tudjuk a folyamatokat illetve, hogy nekünk mi a dolgunk.
Őszintén szólva nem kerültem "ihletett állapotba", bár nem is tudom, hogy mit vártam. Kicsit groteszk volt a sorban álló embereket vizslatva látni, hogy az egyiknek "Chakra" a másiknak meg "Trans" feliratú ruhái vannak, az a néni pedig, aki a kvázi kötelező fehér viselethez képest fekete bőrkabátban pókemberes zacskóval araszolt előttem, kifejezetten illúzióromboló volt. Persze itt nyilván nem ez számít, de ha külsőségnek fontos a fehér, a csend, az alkoholtilalom és bors étrendi elhagyása, akkor számomra ez is része a dolognak.
Ezzel együtt igyekszem nyitott maradni, de tényleg nem érzem könnyű feladatnak.

Nincsenek megjegyzések: