Bölcsi-búcsú

A Gergő már amúgy is mindent blogolt képekben, így erről nem is sokat mesélek, csak annyit, hogy végül a búcsú 2 naposra sikeredett. Csütörtökön party a gyerekekkel, tortamaszatolás és egyebek, aztán pénteken reggel a recepciós néni elkezdett egyezkedni, hogy elég, ha csak este visszük haza a Misot, had maradjon jó soká, mégiscsak az utolsó napja. Persze nekünk volt egyéb búcsúzkodni és intézni valónk, de azért végül csak délután 4re mentünk érte. Luanna sajnos már nem volt ott (ő mindig csak délelőtt dolgozott), de Camilla, Marcia és a többiek így is hosszas búcsúzkodóra fogták. Anyukám már az intézménybe érkezéskor is pityergett, de látva, hogy mindenki szépen tartja magát a nagy ölelkezések és jókívánságok közepedte néha kicsit még jobban rákezdett. Misko, a tanárok és mi ekkor még hősnek bizonyoltunk és mindenki szépen tartotta magát, de végül az ajtóban a kisficsúr még odaszaladt a recepcióshoz, jól megölelgette, aki persze a végletekig meghatódva felbömbölt. Rövid másodpercek után kiderült, hogy nincs egyedül folytogató érzésével, így többen rázendítettünk, majd igyekeztünk lelépni, hogy legalább Miso ne szomorodjon el nagyon – aki amúgy roppantul fel volt dobva.Nem lesz könnyű pótolni a pótolhatatlant. Ez talán picit súlyos megjegyzés, de tényleg különleges hely ez. Nem hiszem, hogy Budapesten vagy bárhol van párja, mert lehet, hogy van szuperül felszerelt ovi, minenféle földi jóval, de Luana és Camila és a többiek csak itt vannak és máris nagyon hiányoznak.