Gondolatok Abadianiához

Igyekeztem úgy leírni ezt a két hetet, hogy két lábbal állok a földön. Illetve azon voltam, hogy átmenjenek az érzéseim is, bár nem vagyok kifejezetten irodalmi véna. Az én érzéseim pedig jobbára a kételkedésről, a nemhitről és a magyaráznivalókról és értelmezendőkről szóltak.

S mégis, a legtöbb visszajelzés szerint, azt mondjátok van ott valami, amiért érdemes volt ott lennünk. Talán tényleg nem csak miattunk, hanem Miso miatt is. Tényleg van lehetőség a tudomány nélkül gyógyulni? Még mindig ezt kérdezem, közben pedig arra gondolok, máris jó volna oda visszatérni (e sorokat már Rioból írom). Kicsit zavar, hogy nem találok válaszokat. Talán majd elmúlik.

Két hét alatt sok különös dolgot tapasztaltunk (még Gergő is, akit nálam "józanabbnak" hiszek), sok olyan reménytelen embert láttunk, akik megváltásért érkeztek és sok olyannal beszéltünk, aki ma már boldog, egészséges emberek. A történetekben sosem volt máz, inkább orvosi tények és a csoda, aztán pedig az egész ránk hagyása, hogy kezdjünk az infoval azt, amit akarunk.

Láttam furcsa dolgokat is, pl egy olyan fényképet, amit egy velünk azonos panzióban lakó anyuka készített a férjéről a Casa kapujában. A képen a férfi rövidujjú fehér pólóban áll, felette kb. 1.5 méterrel egy másik alak hosszú ujjú ingben.

Előbb utóbb mindenki rákérdezett a dolgok anyagi vonzatára, mondván, hogy biztosan ebben a részben van a kuya elásva. Pedig ebben biztosan nem. A Casa spirituális kórháza ingyenes, a gologtakapszulákért és a kristályágyért kell fizetni, de nem jelentős összeget (akinek ezekre nincsen pénze, odaadják ingyen). A szállásárak és az ellátás is elfogatható áron van. Reni és Andor helper szolgáltatásai sem egetverő összegűek, illetve nem kötelezőek (mi örültünk a segítségüknek).

Sokaktól hallottam azt, hogy csak akkor tudták 100%-ban elfogadni a spiritualizmust, amikor a saját példájukon történt meg a csoda. Feltehetőleg velünk is így lesz ez. Mert nem gondolom most sem, hogy hiszem azt, amit ott átéltem a maga néha misztikus valóságában. Nem várom a csodát, de igyekszem nyitott maradni, befogadni az ezzel kapcsolatos impulzusokat. Legfőképpen pedig kicsit más módon fogok gondolni élethelyzetünkre, lehetőségeinkre és másképpen fogok fókuszálni Miso betegségére. S ezt ajándéknak tekintem.