Kis pimasz

A cím tulképpen a történet vége.

A mai nap eleje úgy kezdődött, hogy a ficsúr szeme kipattant és azonnal elkezdte osztani az észt:

-reggeli... reggeliiiiii... meleget, nem hideget, meleget... reggelííííííí.... 

Majd miután kiürül, jött a 

-kész, kész, kész. még. kérsz még. sokat.

-most kaptál sokat. mennyit akarsz még???

-picit. picit kérsz még.

Kicsivel később ismét "kész-rikoltás", majd fürdőszobába menet:

-mosi fogat. kell kakilni kell.

Újabb idő elteleltével és dolgunk végeztével:

-indulunk, jöcsibe indulunk. apa jöjjön. kocsi, kocsi. indulunk.

Persze a helyszínre érve szégyenlős lett, pedig útközben kiabált a kocsiban, hogy "dósan" meg "vannal, nyolc vannal". Kis noszogatás után bement játszani, de nem nagyon akarta, hogy lelépjünk. A lányok rábeszélték, hogy menjenek át az étkezőbe tízóraizni. Itt egyszercsak eltört a mécses. Pedig már éppen osontunk volna kifelé. Így következett a visszakozz, majd ismét kivárás megnyugvásig. Kibekkelés után szépen elbúcsúztam (Gergő addigra már kiperisztaltikázott, szinte észrevétlenül). Kis bömbi, amit aggódva halgattunk kintről, majd csend. Nem sokkal később pedig a jókedvű gyerek tűnt fel bocigolva, többieket utánozva.

Megnyugodva távoztunk, de azért persze néha néztük a telefont, hogy nem hívnak-e jajveszékelve.

Kettő után értünk vissza a bölcsibe, a látvány magáért beszélt, titkosan még a könnyem is kicsordult. Miso mindenkinek osztotta az észt, rohangált és kifejezetten hangosan nevetett. Aztán levetette magát a szivacsszőnyegre, amin ebéd után pihenve mesét hallgatnak vagy néznek és forgott körbe, szóval veszettül produkálta magát.

A konklúzió az, hogy biztosan jó ott neki, csak hát vannak jobban és vannak gyengébben induló napok. Még akkor is, ha a kezdeti látszat nem a "jobbságot" mutatja. Gondolom minden jófejsége és lazasága ellenére azért kifejezetten (pláne most, hogy mindketten nonstop vele voltunk) ragaszkodik hozzánk és egy-egy játszóháznak számító alkalom az rendben van, de a regularitást még emésztenie kell.

Délután kicsit nyávogósabb volt, de túléltük. A partról visszatérve krokodilkönnyeket eregetett, mert persze az intelem ellenére úgy tuti focizni, hogy nem nézünk a lábunk elé.

Zokogta, hogy "puszit-puszit", mármint a térdére, de miután átkapaszkodott hozzám és nem akarózott megnyugodni, tovább panaszkodott:

-fáj, fáj. sütit, sütit.

-sütit??? minek az neked? attól jobb lesz?

-igen, jobb. pici sütit eszem.

-na gondoltam, hogy erre a nagy izgalomra neked ez jár...

-jár nekem jár. sütit, sokat.

Mindezekhez képest lefekvéskor feltette az i-re a pontot. Először is nem akart fogat mosni, de aztán apaja befenyítette, hogy akkor nem lesz mese. Természetesen kisvártatva lett fogmosás.

Aztán beindult az esti szokásos, a mese után, amikor apja már praktice alszik mellette, elkezd újfent intézkedni:

-apa innen (mármint innen el), mama jöjjön!

Bemegyek, papát kipaterolom, mire egyedül maradva velem kezd rendezkedni:

-mama alszik, mama ide, mellettem

Ez általában itt be is rekesztődik, de ma nem így történt. Elkezdte arca elé tenni a párnáját és kiabálni, hogy "hó van?", aztán ugyanezt velem is eljátszotta. Így ment ez különböző ötletekkel vagy tíz percig, amikor feladtam és közöltem, hogy a mama így nem tud aludni, szóval szépen lelép.

Nem telt el két perc és az ajtóban sündörgött teljes menetfelszerelésben (béka, takaró, párna), pedig az neki tilos. Meglátott, lefagyott és látszott, hogy megpróbál újrabootolni, de nem ment, így megdorgáltam és mondtam neki, hogy tünés lefeküdni. Erre persze megijedt és kotródott az ágyba. Ez aztán még háromszor megismétlődött, a negyediknél már nem jött ki, hanem elkezdett a szobájában játszani. (Természetesen mi a konyhában minden alkalom után hüjére röhögtük magunkat, előtte meg a komolyság, de igen nehezen.) Egy darabig füleltünk, majd a kis pimasz nem általotta kikiabálni a következőt:

-apaaa, gyee, segít, nehéz (nem bírta felemelni a játékos dobozt)

Mert a kisdrágám nyilván fennakadt valamin és útközben azt persze már réges rég elfeledte, hogy ő tulképpen sutyiban játszik.

Papa be, gyerek megdorgál, lefektet, papa ki röhögni. Többet nem kellett bemenni, de még egy darabig énekelt... aztán végül műbalhéból azt kiabálta büszkén, hogy "banero" (=kakilni kell megfelelője portugálul), mert ezt ma tanulta és gondolta kipróbálja velünk is működik-e.

:D :D :D

Azért remélem, hogy jó szokásához híven holnap úgy fekszik majd le, mind minden normális este...